Sarki fény szerinti 965. nap. A Harmadik univerzum peremén.

 

 

 

A középkorú, jóképű, szakállas kapitány, akit csupán Xentrixnek neveztek övéi és ellenségei egyaránt, az ablakon kinézve nem hitte el, amit lát, de mégsem esett pánikba. Csupán szemöldökét vonta fel kissé, majd rossz szokásához híven, kiköpött egyet a padlóra. 

 

- Elárultak! -  Jelentette ki félhangosan inkább magának, amikor látta, hogy hajói nagy részét az ellenséges haderő szinte felmorzsolja.

 

Röpke pillanat alatt átlátta szorult helyzetüket, amit nem csak éles eszének köszönhetett, hanem a gondolatait serkentő Baraxnak is. Néhány napja zsákmányolták az egyik ellenséges kolóniáról, és azóta megszállottan rágcsálta a különleges, kesernyés füvet, aminek köszönhetően, még többször hódolhatott rossz szokásának,és aminek köszönhetően ezerszer gyorsabban gondolkodott, mint egy földi halandó. Így mire az ablaktól visszafordult, és övéire nézett, sok minden végigfutott a gondolatai között.

 

Régóta vezette azt a maroknyi csapatott, akik mögötte álltak, és akiket mindenhol csak Sloopoknak neveztek. Harcedzett férfiak, és nők álltak eme különleges szervezet mögött, a lehető legjobbak voltak szakmájukban, a háborúskodásban.

 

~ Sloop!~

 

Villant át a kapitány agyán a kifejezés, és rögtön a jelentése is, amit még a földről hoztak az emberek magukkal. Azokat a gyors, vízen járó hajókat jelentették, amit a kalózok használtak előszeretettel a gyorsaságuk miatt. Azonban ők nem valamiféle kalózok voltak, hanem csupán szabadságukat megőrizni akaró emberek maroknyi csoportja, akik fegyvert ragadtak azért, mert megtanulták, hogy a béke csak akkor jöhet el, ha meghalnak, vagy ha ők irányítják az egész univerzumot! Az elején talán még megkeseredett emberek voltak mindahányan, de amikor a kapitányukra rátaláltak, rájöttek, hogy lehet másképp is, lehetnek ők az irányítók és nem csak a szenvedő felek. 

 

A kapitány, mivel mindig is a nyertes fajtába tartozott, meg azokéba, akik egykönnyen nem adják fel, elkezdte elemezni a lehetőségeit. Végigfuttatta tekintetét az emberein, majd felkiáltott:

 
-Sloop-ok! Harcolni fogunk az emberekért, és az emberiségért!
 

Az emberek szinte egyszerre ordították visszafelé teli torokból: - Az emberekért, az emberiségért!-

 
A kapitány miután felmérte a sok fanatikus arcot, a kormányos felé fordult.
 

Amaz, zömök kis ember volt, a legjobb a legjobbak között, haja rövidre nyírva, szakálla azonban majdhogynem térdig ért, és különös mintába volt fonva. Őrült mosoly játszott mindig arcán, mintha valamiféle félkegyelmű lenne, de őt ez egyáltalán nem zavarta, mert ennek ellenére tisztelték, becsülték és elismerték! Csupán csak mosolygott tovább, annál jobban, minnél szorultabb helyzetben voltak!

 
- Kormányos! Csillagpozícióhoz felkészülni!  -kiabálta a kapitány.
 

A zömök kis őrült,szinte vihogva fogadta kapitánya parancsát, majd a hajó egy hirtelen irányváltással majdnem ledöntött mindenkit a lábáról, mikor a kormányos eszeveszett gyorsasággal teljesítette kapitánya parancsait.

 
- Ka-pi-tány, csillagpozíció negyven másodperc múlva!-  Kiabálta a langaléta fedélzetmester, kit hosszú lábakkal, hosszú kezekkel, valamint nagy fejjel áldott meg a sors. Annak ellenére, hogy ide-oda csapódott mindenki a teremben, ő magabiztosan állt pozíciójánál és nem esett ki a ritmusból, csak folytatta tovább a parancsok kiadását!
 

- Hajtóművek százhúsz százalékon! Mindenki a helyére! Fegyvereket élesíteni! Csillagpozíció húsz másodperc! Minden célpontra teljes energiával, tűz! Hajtómű százötven százalékon! Tíz másodperc!.......Uram! Csillagpozíció nyolc másodperc múlva! Mi legyen a koordináta?

 
A kapitány érthető koordinátát mond a kormányosnak, aki szinte azonnal beüti azt a navigációs gépbe! Közben a fedélzetmester jól hallhatóan visszaszámol.
 

- Hét másodperc, hat másodperc, öt másodperc, ugráshoz felkészülni! Négy, három, kettő, egy, ugrás!

 
Sarki fény szerinti 966 nap.
 

 

 

 

 

 

 

A folytatás csak tőletek függ..

Írj a fórumunkra és minden 100.-ik hozzászólásod jutalmazva lesz egy történettel, amiben te leszel a főszereplő!

Üdvözlettel Xentrix a S.L.O.O.P vezetője
 

 
 
 
 
 

 

 

weboldalkereső:
Megosztás
Szeretnél Te is saját weblapot, blogot, fórumot és galériát? Regisztrálj!
Toplisták
Értékeld az oldalt:
         
bezár
látogatók száma: 112
bezár
bezár
bezár
bezár
bezár
bezár
Hirdetés
Hirdetés